z adottzAvagy miért fontos a magánrendelőnk számára a tartalommarketing?
Nemrég egy viszonylag frissen nyílt magánrendelő kért tőlünk segítséget marketing ügyben, mert nem voltak elégedettek a páciensforgalommal.
Amikor elmondtuk, milyen marketingstratégia alapján dolgozunk, a rendelővezető orvos heves tiltakozásba kezdett, hogy ő biztosan nem akar az amúgy statikus weboldalára blogokat; szerinte teljesen felesleges századszorra is leírni, hogy hogyan zajlik egy fogászati implantátum beültetés vagy fájhat-e a fog gyökérkezelés után. Úgy gondolta, hogy ezek a tartalmak több-kevesebb eltéréssel már épp elégszer szerepelnek az interneten, és nem vet jó fényt a magánrendelőre, ha ismételten leírjuk őket.
Abban teljesen igaza van, hogy az effajta tartalmak tucatjával jönnek szembe az interneten, de azt már nem fogadta el, hogy a teljes elhagyásuk sajnos nem opció, sőt, jelenlétük a sikeres online marketing egyik alapja. Miért?
A kulcsszavak szerepe a páciensszerzésben
Először is a kulcsszavak használta miatt. A Google keresőrobotjai ugyanis úgy működnek, hogy szinte mindent a kulcsszavakra alapoznak.
Ha nincs elegendő szöveg, és/vagy nem szerepel benne a releváns (az adott szolgáltatásra vonatkozó) kulcsszó, akkor a Google robot azt fogja „gondolni”, hogy igazából vannak ennél jobb találatok is a látogatók számára az adott témában, és automatikusan hátrébb sorolja a weboldalt, így kevesebb embert ér el organikusan, az ingyenes, Google találati lista segítségével.
Másrészt a blogok a hitelességet erősítik: az informatív szakmai cikkek, blogbejegyzések felkeltik a látogatók érdeklődését, erősítik a bizalmat és prezentálják a szakértelmet.
Miért fontos az egyedi tartalom?
Természetesen az egyedi, érdekes és értékes tartalomra fokozott hangsúlyt kell fektetni!
Soha ne használjunk innen-onnan átvett, „neten talált” tartalmakat, egyrészt kínos és szerzői jogi problémákat vonhat maga után, másrészt a duplikációt a Google hátrébb sorolással bünteti.
Ehelyett támaszkodjunk naprakész információkra, friss, magyar és angol nyelvű forráskutatásokon alapuló cikkekre, az adott témakör aktualitásaira, újdonságaira. Tanulmányozzuk a célcsoportunk internetes kereséseit, amelyből leszűrhető a pontos érdeklődési körük, vagyis, hogy mi az, ami az adott témában leginkább foglalkoztatja őket, mire keresnek megoldást, szolgáltatást.
Tartalommarketinggel a sikeres praxisért!
A tartalom vagy content marketing az a tevékenység, amely során releváns tartalmak segítségével újabb és újabb látogatókat terelhetünk a honlapunkra, valamint felkelthetjük az érdeklődésüket az adott szolgáltatásunk iránt.
A tartalom – az adott szolgáltatás témájától függően – gyakorlatilag bármi lehet: szöveges tartalom, szakmai blogcikk, videó, infografika, landing oldal, hírlevél, social media (Facebook, Instagram, LinkedIn) megjelenések.
A content marketing egyszerre szól a potenciális pácienseknek, valamint a honlapunkat rendszeresen pásztázó keresőrobotoknak.
Az Egyesült Állomokban a közelmúltban végzett kutatás szerint egészségügyi problémák esetén 10-ből 8 ember a Google keresőjéhez fordul először segítségért.
Ha erről pont a mi weboldalunkon talál hasznos információt, akkor máris több eséllyel fogja a mi magánrendelőnket felkeresni, mint a közelben lévő konkurenseket.
Vagyis egy magánrendelő esetén is igaz, hogy a marketing akkor éri el a célját, ha válaszol az emberek kérdéseire (pl. Google keresések), valamint értékes tartalmakkal, hasznos információkkal, tanácsokkal látja el őket és felkelti az érdeklődést az adott orvos és magánrendelő szolgáltatásai iránt.
Ha folyamatosan publikálunk értékes tartalmakat, azáltal fenntartjuk a téma iránt érdeklődők figyelmét is, és lesz okuk rendszeresen visszatérni a honlapra.
A tartalommarketing másik előnye, hogy a releváns tartalmak és kulcsszavak által képes új látogatókat hozni a weboldalunkra- valamint a rendelőnkbe is. A hasznos, keresőoptimalizált tartalmak írásával weboldalunk organikusan is egyre előrébb kerülhet a keresőben, így egy idő után jóval költséghatékonyabban tudunk pácienseket szerezni, mint hirdetések segítségével.
Így lesz egy hasznos cikkből új páciens!
Marketingstratégiánknak meg kell mutatnia a potenciális pácienseknek, hogy miért a mi praxisunk a megfelelő választás számukra, majd rá kell vennie őket arra, hogy bejelentkezzenek a rendelőnkbe.
A tartalommarketing mindkét cél elérésében segíthet.
- Bizalmat kelt
Segít bemutatni a rendelőt és az ott dolgozó orvosokat, munkatársakat - Prezentálja a rendelőben dolgozó kollégák szakértelmét
- Segít elérni a megfelelő célcsoportot
- Építi a személyes márkát, szakmai hírnevet
- Segít kitűnni a tömegből
- Előrébb sorolja a weboldalt a konkurencia honlapjával szemben
Támogatja a SEO-t, vagyis, hogy honlapja minél előrébb kerüljön a keresőben - Támogatja a többi online marketing eszközt
Amennyiben szeretné magánrendelőjének tartalommarketingjét egészségügyi marketingre specializálódott szakemberre bízni, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén vagy kérjen visszahívást!